2013. június 3., hétfő

Hit kérdése





Hit kérdése

Robbyne Fehér Farkas

Copyright © 2013 Robbyne. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
Weave the Web – A Question of Faith – May 28, 2013  – White Wolf Journeys – http://www.whitewolfjourneys.com/

Sződd a hálót!

Fehér Farkas utazásai


A legutóbbi újhold világos útmutatást nyújtott, hogy Tibet hívja lelkem. Elgondolásom sem volt a szükséges vízum megszerzésének korlátozásairól és időzítéséről, hogy belépjünk Tibetbe, amikor az útmutatás megérkezett, miszerint ez volt az, ahol lenni kell a WESAK Telihold idején. Tudtam, hogy Tibet egy szent hely, mely ősi bölcsességet őriz, és mindig tudtam, a kellő időben fognak hívni erre a misztikus földre. Hitem erős volt, azonban bizonyára próbára teszik azon a napon, amikor Tibetbe indulunk. Egy kora reggeli járatra voltunk beosztva, és személy szerint én nyugtalanul és izgatottam éreztem magam egész éjszaka. Úgy tűnt, hogy az álom elkerül engem. Tudtam, ez a telihold erős lesz, és már most hatása alatt voltunk erejének, hiszen a fogyatkozás előtt álltunk két nappal. Ahogy megérkeztünk a reptérre, a bizonytalanság érzése átszűrődött fátylaimon. Ideges voltam, és elképzelésem sem volt, miért.

Ahogy a jegy pultnál álltunk, várva az utasfelvételre, még ha nem is értettem, mit beszélnek, azonnal tudtam, hogy baj van. Súlyosságot éreztem szívemben, és tudtam, ez az a tény volt, hogy nincs vízumom, hogy belépjek Tibetbe. MingZi megerősítette, hogy igen, ez volt a gond. Apja telefonon beszélt a hivatalos személyekkel, hogy a számunkra szükséges tisztázás megérkezzen. A férfi, aki kezdetben kinyomtatta a felszállókártyákat, most aggódott, hiszen a táskák már be lettek jelentve, a felszállókártyát kibocsátották, és most jött rá, hogy a két amerikainak nincs vízuma. Figyeltem egy pezsgő aktivitást kibontakozni, számos telefonhívást bonyolítottak le, ahogy az egyik pulttól a másikhoz küldtek.

Hirtelen a biztonsági szolgálat felé haladtunk. MingZi apja átment, Carol átment, én voltam a következő a sorban tisztázni, és most Guy megy át. Figyeltem, ahogy az EB-t, az obszidián kőlényt tartalmazó hátizsák átmegy a röntgen gépen. A biztonsági őr felkapta a táskát, kihúzta az EB-t, az ügynökről, arcán hatalmas mosollyal, úgy tűnt, hogy meglehetősen izgatott és elragadtatott az obszidián koponya miatt. Sok mással megosztotta ezt, akiről szintén úgy tűnt, hogy izgatottá váltak. Ültem, és csodálattal hallgattam Guy-t, ahogy magyarázza az EB-t. Mosolyogtam, és azt gondoltam magamban: szépen boldogul.

Végül mindnyájan átmentünk, azonban amikor rápillantottunk az órára, csupán tíz percünk volt a gép indulásáig. Felugrottunk egy kocsira, és egy férfi elfuvarozott minket a kapuhoz. MingZi előrefutott, hogy meglássa, vajon nyitva tudja-e tartani az ajtót. Túlságosan elkéstünk, a kapu zárva volt, és a gép indult. Mindaz után, melyen épp most mentünk keresztül, nem repülünk el Tibetbe. Guy elkezdett gondolkodni, miszerint épp nem az a sorsunk, hogy elmenjünk Tibetbe. Számomra nem volt kétség elmémben. Most megértettem az ideges érzést, melyet előző éjjel éreztem. Oly sokszor, amikor a lélek útmutatását követtem, voltak késések. Soknál volt ugyanez az életben. A dolgok ritkán történnek úgy, ahogyan tervezzük, így belső tudásom meggyőzött arról, hogy sőt mi több hogy ez a sorsunk: ez egy próbatétel volt. Régen megtanultam, hogy csupán a mi hitünk, bizalmunk az, ami átsegíthet minket a kihívást jelentő időkön. Hinnünk kellett, hogy van egy felemelkedettebb célja mindennek, és hogy engedjük meg a dolgok kibontakozását. Rendelkeztünk a képességgel, hogy a pozitív összpontosított szándékot használjuk, azonban ez sosem a mi időzítésünk szerinti volt. Ez annak a kérdése volt, hogy megadjuk-e magunkat a pillanatnak, és megengedjük-e a léleknek, hogy újra irányítsa életünket.

Visszafelé vettük az irányt a jegy pulthoz, hiszen át kellett mennünk ismét az egész folyamaton. Volt egy másik járat másfél órával később, azonban ez nem volt közvetlen, tehát meg kellett állnunk az út alatt. Úgy tűnt, hogy az új jegy, és a poggyászaink áthozása a következő járatra egy kis nehézséggel történik. Most kellett megtennünk az utat vissza a biztonsági szolgálathoz. Ismét, MingZi apja átment, Carol és MingZi átment, és most én megyek át. Izgatottam sóhajtottam, hiszen csupán 15 percünk van, mielőtt ugyanabban a helyzetben találnánk magunkat, hogy elszalasztottuk a gépünket. Guy átjött, és ugyanaz a biztonsági őr volt, aki már megvizsgálta az EB-t, így biztos voltam benne, minden rendben. Ez alkalommal úgy tűnt, hogy világosabban vizsgálja a jegyet, és elkezdte kérni a másik jegyet. Még akkor is, ha már ugyanezen a biztonsági soron áthaladtunk előtte, a vízum kérdése ismét felmerült. A biztonsági szolgálatos most hívta felettesét, és MingZi arcán a tekintetből láttam, hogy ez ez gond lesz. A felettes feltűnt, és MingZi apja és ő beszédbe elegyedtek. Figyeltem, hogy a felettes most telefonál, ahogy ketyegtek a percek. Sok perc múlt el, és egy nő tűnt fel, akiről azt mondták nekem, hogy a biztonsági szolgálat feje. MingZi apja telefonhívásokat bonyolított le hivatalnokokkal Tibetben, azonban nem tudta kideríteni a [tartózkodási] helyét annak a személynek, aki hivatalossá tudná tenni a tisztázást.

Az idő ketyegett, és észrevettem a hölgyet, aki végül döntést hoz, hogy Guy-ra és rám meredt. MingZi hozzá beszélt, és éreztem, csupán szeretetet kell küldenem. Az a hölgy, aki köztünk állt, hogy repüljünk, vagy sem, nem változtatta meg a véleményét. Most kevesebb mint öt percünk maradt, mielőtt a második gép ajtaja bezárulna. Ahogy figyeltem, a nő hirtelen MingZi-hez fordult, és azt mondta „soha senki sem hagyta el ezt a repülőteret vízum nélkül, azonban ő fog felelősséget vállalni, és enged minket menni”. MingZi átölelte őt, Carol távozott, hogy tartsa a gépet, mi pedig futottunk a kapuhoz. A hölgy volt az, ki bízott a tudó szívében, és ezen a napon meghozta a döntést. Milyen tökéletes a Vénusz csillag évében, jelképes volt, ahogy valahogyan tudtam, hogy a mi kicsiny módunkon, imáinkkal változást hoztunk.

Keresztülvittük, és a megkönnyebbülés hatalmas sóhajtását engedtem el, ahogy leültünk a gépen. MingZi apjának csöngött a telefonja, és meghallottam azt a szót, mely a kedvencemmé vált. Hao, mely azt jelenti, „jó”. A rendőrség várt minket a gépen Tibetben, és átkísértek minket. Igen világos volt, hogy ez egy hathatós utazás lesz, hiszen egy kapcsolat ismét egy másik kapcsolathoz vezetett, és éppen találkozni készültünk egy egyénnel, kinek az a sorsa, hogy ennek az útnak a részese legyen, ki bámulatos találkozásokat szervez a templomok lámáinak fejével, kivel sorsszerűen találkozunk, aki áldásait és imáit belehelyezi az andara kristályba és az obszidián kőlénybe. Tizenhárom fő csoportjává válunk, ahogy mélyebbre utazunk Tibet kultúrájába, és Buddha tanításaiba. Gondoltam, milyen tökéletes, mivel ismertem a tizenhármas szám erejét / hatalmát, valamint tudtam a 13 kristálykoponyával való kapcsolatomról. A WESAK ünnepre készültünk, hiszen tudtam, hogy a világ körül ezrek csatlakoznak az imában, ahogy lehorgonyozzuk a fényt Tibetben.

Csatlakozzatok hozzánk holnap, ahogy felfedezzük, épp milyen hathatós lehet a hit.

Küldve nektek szeretetet és aranyfényt, hiszen mi mind a hálót szőjük együtt Tibetből,

Robbyne

Ha szeretnél csatlakozni a „Sződd a Hálót” programjához, és meg szeretnéd kapni az elkövetkező eseményekről a friss információt, kérlek, vedd fel a kapcsolatot Robbyne-nal a www.whitewolfjourneys.com honlapon.


Copyright © 2013 Robbyne. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
Copyright – Minden jog fenntartva! Lemásolhatjátok és terjeszthetitek ezt az anyagot, feltéve, hogy nem változtatjátok meg semmilyen módon, kereskedelmi / jövedelemszerzési célokra nem használjátok fel a szerző írásos engedélye nélkül, a tartalom teljes marad, és tartalmazza ezt a szerzői jogi közlést. © Robbyne http://www.whitewolfjourneys.com/

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa
Tudatosság – http://univerzumi-tudatossag.blogspot.hu/
Fénytevő – http://fenytevo.blogspot.com/


     

Nincsenek megjegyzések: