2012. augusztus 11., szombat

Üdvözlet az Alfa Űrhajóról 2012-07-13



2012. július 13.


Szíriusziak, Orioniak, Plejádiak, Szvaniak, Andromédaiak és még számos civilizáció egyesíti erejét a célból, hogy eltávolítsák hivatalukból azokat a sötétszívű és szánalmas elméjű embereket, akik rabszolgasorba taszítanak titeket. Együttesen egy egyenlőségen, szereteten és testvériségen alapuló új rendet hozunk létre.


Üdvözlet az Alfa Űrhajóról!

A tény, hogy nem írok olyan gyakran mint ahogy szoktam, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy elfeledtelek titeket, kedves fivéreim és nővéreim.

Azonban jelenleg más dolgok igényelnek tőlünk teljes figyelmet, mert ha segíteni akarunk a csodálatos kék bolygó emberi fajának felemelkedni a magasabb szférákba, akkor az megkívánja tőlünk, hogy teljesen odarakjuk magunkat a feladatnak, hogy úgy mondjam. Ez viszont elvonja az időt az egyéb további dolgoktól.

Mind itt vagyunk annak érdekében, hogy elérjük ezt a célt, és ezt nagy örömmel tesszük mert tudjuk, hogy az erőfeszítéseinket - amik nem kicsik - végül megkoronázza küldetésünk sikere.

Szóval ne gondoljátok, hogy üzeneteim kimértek lennének, hisz most azért csökkentettem le rezgésszintemet még egyszer, hogy kapcsolatba lépjek csatornázómmal, s küldjek nektek egy üzenetet, ahol szeretném tovább táplálni bennetek a reményt. Kérlek azonban titeket, legyetek türelemmel, s várjatok a végső felszabadulásotok pillanatáig, s higgyétek el, mind azt kívánjuk nektek, hogy jöjjön el minél hamarabb.

A mostani felsőbbrendű időben az idelátogató civilizációk kölcsönös együttműködése s mindannyitok - a mi becses földi szövetségeseink - közreműködése fogja kétség nélkül legyőzni a hanyatló sötét erőket, kik hiábavaló küzdelemként vívják haláltusájukat, miközben végig a régi út életéhez láncolják magukat.

Új Aranykor közeleg, ahol nem lesz hely azok számára, akik még mindig úgy tesznek, mintha követhetnék a régi irányt, ahol néhány emberi lény mérhetetlen hatalommal rendelkezik, s irányítja a többi embert, miközben teljesen hidegen hagyja mások szenvedése és nélkülözése.

Szíriusziak, Orioniak, Plejádiak, Szvaniak, Andromédaiak és még számos civilizáció egyesíti erejét a célból, hogy eltávolítsák hivatalukból azokat a sötétszívű és szánalmas elméjű embereket akik rabszolgasorba taszítanak titeket. Együttesen egy egyenlőségen, szereteten és testvériségen alapuló új rendet hozunk létre.

Egy új, eddig példátlan és teljesen forradalmi rendszer fogja leváltani az idejétmúlt pénzügyi rendszert, melyet meg akartak hosszabbítani. Ellenben az idő lejárt, s a sikertelen próbálkozásaink ellenére, hogy megváltoztassuk a sötétek álláspontját, most erővel távolítjuk el őket a hatalomból, a mi földi szövetségeseink segítségével. Együtt változtatjuk meg a politikai rendszert, a pártok élére pedig olyan emberek kerülnek, akik tényleg a szívükön viselik, hogy előmozdítsák a népesség jólétét és városaitok fejlődését, miközben óvják a természetet amiben éltek.

Szerető és nagylelkű Teremtőnk egy rendkívüli szépségű világot ajándékozott nektek ezen a bolygón, s a ti kötelességetek, hogy gondját viseljétek, mert ti magatok vagytok az őslakosai. Ti Gaia részei vagytok, s érdeketekben kell, hogy álljon az Ő valaha volt tiszta és tökéletes szépségének a helyreállítása és fenntartása, ahogy mi is segítünk most neki meggyógyulni, megtisztítani a talaját, vizeit, a belső tüzét (magmáját) és az atmoszféráját.

Ne féljetek az erőfeszítésektől, mert a tisztulás s a fizikai természeteteket alkotó négy elem fenntartása rendkívül fontos, hogy a későbbiekben még nagyratörőbb és emelkedettebb cél teljesüljön be, ami a bolygó emberi fajának spirituális fejlődése.
Ha egyszer megtapasztaljátok ezt a belső spirituális folyamatot, ha feloldjátok a hitványságokat és a rossz szokásokat, akkor megengeditek alacsonyabb testeiteknek, hogy isteni minőségeket öltsenek magukra, s akkor igazi emberi lénnyé váltok. Eltávolodtok az állati ösztönöktől, s szeretetteljes és testvéri érzéseket tesztek magatokévá, melyek a Mennyei létezők sajátja, s azok lesztek ti magatok is az Új Korban.

S akkor majd ti is a dicsőséges Galaktikus Föderáció büszke tagjai lesztek, s csak olyan civilizációk léphetnek veletek kapcsolatba, akik megtanultak együtt létezni másokkal s megtanulták azokat az alapelveket melyek alapján az Angyalok s a Bölcsesség Teremtményei élnek a gyakorlatilag végtelen Univerzumban.

Nagy elégedettséggel tölt majd el minket, mikor magunk mellett köszönthetünk titeket a Föderációban, ahol együtt létezünk örömteli együttműködésben és szeretetben.
Béke és Szeretet.



Forrás: Sohin Parancsnok

Csatornázó: Kris Won


Fordító: Daniel

Nincsenek megjegyzések: