2011. november 22., kedd

Magyarázat arról amit a 11-11-11 képvisel


Magyarázat arról, amit a 11-11-11 képvisel
Íródott a Szeretetért, Békéért és Összhangért
A Föld Bölcsesség Alapítvány Gyógyír Kerék Szertartása végett 11-11-11 napján
KékVillám – Eastern Shoshone – Wind River, Wyoming, USA
http://www.earthwisdomfoundation.net/

INTERPRETATION OF WHAT 11-11-11 REPESENTS
Written for Love, Peace and Harmony
For Earth Wisdom Foundation’s Medicine Wheel Ceremony on 11-11-11
By BlueThunder-Eastern Shoshone-Wind River, Wyoming
November 8th, 2011, Mexico City, Mexico


Ahogy 2011 végéhez haladunk, és felkészülünk, hogy belépjünk 2012-be, számos jóslat és üzenet említi meg a nagy változások korát a környezetben, az emberiségben, és a DNS minden teremtményében. A jövendölések egy kort említenek, amikor nagyon magasan fejlett lények emberi faja létezik, akik eljönnek megtestesülni ezen a gyönyörű, szent bolygón, az Anyaföldön, és ezek mi vagyunk. Sok ember teremtett összeköttetést felsőbb énjével, és egy állandó kapcsolattal bír a 11:11:11 jelenségével. A 11:11:11-gyel a kapcsolat megtapasztalása sokak számára jelentette azt a megismerést, hogy van egy bizonyos fajta beteljesítendő pozitív lelkiségű [spirituális] küldetésünk, és a bölcsesség áthatol hozzánk. Az emberiség legnagyobb része számára még mindig nem meghatározott, hogy mindnyájunkat összegyűjtenek, és valójában Egy lényként vagyunk összekapcsolva, azonban sokak számára ez nagyon valóságos és nyilvánvaló. Ezt az energiát és az Egység érzetet fogják lehorgonyozni világszerte a 2011. november 11-i szertartásokon. Mi mind egy óriási küldetést teljesítünk, a környezetünk elemeinek és az Anyatermészetnek a gyógyítását.

A 11:11:11 bírja a megérzés [intuíció], türelem, becsületesség, érzékenység és lelkiség [spiritualitás] minőségeit, és ez idealisztikus. A Tizenegyedik Dimenzióban számos ülés ihletett tanításokat fog áthozni, ahogy az élményen keresztül felemelik az emberiséget.

11:11:11 hozza el a lelki örökség ajándékát, melyet a felébresztésre terveztek. A „Fény - Hordozóknak” adományozzák, az emberiség egészének. Ez a Fény mindnyájunkban, megerősítve a béke, szelídség, érzékenység szeretetével és szívünkben betekintéssel [ösztönös megérzéssel]. A legnagyszerűbb ajándék az Egyetemes kapcsolatunk tudatossága. Abból teremtettünk, amiből a Világegyetem. Testünk képviseli a fény színeit, az egyetemes energia szivárvány kristályait.

A 11:11:11 energiája az egyik lehetőség, hogy összegyűljünk a fény kiegyensúlyozására az egységessé tett terület aurájában, megalkotva a hatalmat / erőt, hogy azzal gyógyítsunk. A Tizenegy a BékeTeremtő.

A 11:11:11 egy pozitív kapcsolatot és egy kaput képvisel a világegyetem rejtelmeibe, és ezen túl kiválthatja a szent tudás és bölcsesség emlékezetét a megértésben.

A 11:11:11 hajlamos előfordulni az emelkedett tudatosság korában, mivel a leghathatósabb hatással bír azokra az emberekre, akik az összejövetelek, vagy szertartások alatti meditációban érintettek. Ez sejtes emlékezetünk tárhelyeinek újra működésbe hozatalát [reaktiválását] idézi elő, felkavarva mélyen bennünk egy utalást / útmutatást egy olyan régen elfeledett dologra történő emlékezésre, melyben mindez létezik, és mindig létezett.

A 11:11:11 egy hathatós visszaigazolás megjelenése is, miszerint jó úton járunk, igazodva legfelemelkedettebb Igazságunkhoz. Az évek során, sok ezer ember személyesen tapasztalta meg a 11:11:11 jellegű számsor megpillantását. Sokan akarják tudni, mi a tizenegy, a tizenegy számsor, és mi történik, és mit jelez a 11:11:11.

A 11:11:11 egy előre kódolt kioldó, melyet a sejtes memória bankokba helyeztek el az anyagba történő leereszkedésünket megelőzően, mely, amikor működésbe hozzák, kifejezi azt, hogy a beteljesedésünk kora közel. Ez a kettősség befejezésére utal. Amikor a tizenegy-tizenegy feltűnik számotokra, ez az ébresztőtök. Egy közvetlen csatorna nyílik meg közöttetek és a lelkiség [spirituális] között. Amikor ez megtörténik, ideje eltöprengeni bármin, amit abban a pillanatban tesztek, és egy hatalmas pillantást vetni az életetek minden oldalára. Egy átvitel megy végbe a lelki fejlődésetek helyzetében. Beléptek a tudat és tudatosság Nagyszerűbb Valóságába. Ezzel a tudatossággal most meditálhattok, elhelyezhetitek szándékotokat, és elvethetitek jövőtöket a létezésbe. Hasznosítva gondolataitokat és kimondott szavaitokat a kifejezésekben arra szólítja fel életeteket, amilyenné akarjátok, hogy váljon, a szent láthatatlan energia rezgése révén megjelenve [manifesztálva], mely az Anyaföldet a galaktikus középpontból, a világegyetem központjából bombázza. A meditáció alatt és szívetek megnyitása során, kérhettek segítséget létezésetek bármilyen sajátságos területére, vagy egyszerűen figyelhettek csendesen, és befogadhatjátok a tisztázást szent küldetésetekkel kapcsolatosan életetekben.

A 11:11:11 megjelenése egy mennyei kapcsolat üdvös cselekedete, elmondván nektek, hogy itt az idő, hogy jól körülnézzetek magatok körül, és meglássátok, mi történik valójában. Itt az idő átdöfni a káprázat fátylait, mely lekötve tart minket egy nem valóságon alapuló világhoz, megszabadítva minket a fájdalomtól és szenvedéstől. Kiválasztottak titeket, mert készen álltok belépni a Nagyszerűbb Valóságba. Másokért az élen haladni egy új életmódba, egy Nagyszerűbb Szeretetbe, felülmúlva a kettősséget az Egységbe.

A 11:11:11 a híd felsőbb énünkhöz, teljesen tudatossá válva, a tudatosságon belül minden élet Egyidejűségébe / Egységébe. Ez a mi ösvényünk személyes és planetáris lelki [spirituális] utazásunkba, a pozitív ismeretlenbe, és azon túl. A tizenegy-tizenegyhez a kapuzat jelenleg egy résként érzékelhető a két világ között. Ez olyan, mint egy híd a régi világ hitrendszere és az új világ gondolkodási rendszerei között. A középső ösvény e két világ között képviseli a szivárvány hidat, mely rendelkezik azzal a velejáró lehetőséggel, hogy összekapcsolódjanak a két nagyon eltérő energiák spiráljai, kimozdítva a régit az újba. Ahogy összekapcsolódunk, a szivárvány híd megformálódik, és megengedi számunkra az egység érzését, és azt, hogy teljesen Eggyé váljunk minden dologgal, összeszedve a kulcsunk darabkáit, és nemcsak megalkotjuk a kulcsot, hanem láthatóvá is tesszük a kapuhoz vezető utat. Ily módon működik ez a híd egy a létezés lelki birodalmába vezető láthatatlan kapuként, vagy csillagkapuként, az erőként, hogy összekösse szívünket, és a fény rezgéséhez illessze.

A 11:11:11 tartalmazza a kulcsot a világegyetem rejtelmeihez és azon túl, megengedve számunkra a hozzáférést a minden, ami van megismeréséhez. Összekapcsoltak egy láthatatlan lelki szálhoz, melyen keresztül közvetíthetünk egymásnak értesülést [információt], gondolatot és érzelmet, még akkor is, ha sosem találkoztunk. Ezt a láthatatlan szálat arra használjuk, hogy segítséget, imádságot, szeretetet, pozitivitást küldjünk az elemeknek, az emberiségnek, és minden teremtésnek minden dolog megjobbításáért. Átadhatunk és kaphatunk ismereteket bármely feltett kérdésre.

A színek Szivárvány Lényeivé válunk, kisugározva az összhang rezgéseit, annak érdekében, hogy előidézze a békét, szeretetet és összhangot mindennek, aki szintén kapcsolatban van. A DNS csavarvonalban mozgó energiája hordozza a tizenegy jelképét, melyet régen előre bekódoltak az emberiség sejtes memória bankjába. A visszatérés minden egyes megtestesülésünk ciklusába a Földön az emlékezés és a gyógyulás okán létezik. A tizenegy-tizenegy szunnyadva pihent, egy időzítő kioldó szerkezet alatt, lezárva az ismeretet arról, akik vagyunk, amiért vagyunk, és ahová tartunk lelki utunkon. Ez a szivárvány híd energia fogja felnyitni szemünket a teljes igazságra, amikor a tizenegy-tizenegy csillagkapu teljesen működésbe lép, ami most történik, ebben a pillanatban. Szelíden aludt, a megfelelő pillanatot várva, hogy „elsüsse” a sejtes emlékezet megindítását, hogy a DNS-ünkön belül legombolyodjék, annak érdekében, hogy emlékezzünk számos ajándékra és lelki üzenetre.

A számmisztika lelki jelentésében a tizenegy-tizenegy szám képviseli: a Felemelkedettebb Eszményeket [Ideálokat], Kigondolást, Kifinomultságot, Összehangzást, Egyensúlyt, Beteljesülést és Előrelátást [Látomást]. A tizenegy-tizenegy az egyensúlynak egy rezgő rezgésszámát hordozza. A férfi és női egyenlőséget képviseli. Tartalmazza egyszerre mind a nap energiáját, mind a hold energiáját, mégis a távlati elkülönítettségben megtartva őket. Tökéletes egyensúly. A tizenegyes szám állandó újra előfordulása életünkben jelzi számunkra, hogy legyünk tudatában annak, hogy váljunk kiegyensúlyozottá érzelmeinkben, gondolatainkban és lelkileg hozzuk összhangba munkánk és játékunk férfias és nőies jellegeit. A tizenegyek varázslatos üzenetek, kérdve minket, vajon középpontosítottak vagyunk, vagy az összhangon kívül vagyunk, emlékeztetve minket: Egyenlőség – Pártatlanság – Nyugalom – Jóság – Tapintatosság – Kettősség – Szeretet – Öröm – Boldogság életünkben és mások életében.

Közülünk azok, akik felismerik a tizenegyes szám lelki jelentését életünkben, meglehetősen érzékenyek rezgő rezgésszámaira. A tizenegyek egy állandó alapon feltűnve, nagyszerű eszközzé válnak a gondok megoldására, hogy körültekintően, meggondoltan viselkedjünk, alkalmazva lelkünk belső szemléleti [intuitív] adományait. Ahogy az életünkben az energiával foglalkozunk, alapvető megérteni azt, hogy az energia egyesült mezejének része vagyunk. A tizenegy-tizenegy szám lelki jelentése közvetlenül életünk fejlődésébe történő belegabalyodásával foglalkozik. Amikor feltűnik, ez vonatkozik mind képességünkre, hogy tárgyilagosak és az élet eseményeitől függőek vagyunk; így lépünk át a választás kapuzatán, mely meghatározza a folyomány tisztaságát, mely válik azzá a szivárvány híddá, amit a Béke Harcos Szivárványként ismernek.

Köszönöm, köszönöm mindnyájatoknak, sok szeretetet és hálát küldünk tudatosságotokért a 11-11-11 energiáinak bölcsességében; a bölcsességet képviselik a tudásban, melyet megosztottak veletek. Köszönet a sok bölcsesség hordozónak, akik szintén segítettek szívükkel ennek megírásában. Köszönjük nektek, és kérünk titeket, fontoljátok meg ezt az ismeretet 2011. november 11. végett az imádság okán az Élet Hálójáért e nagyszerű meditáció során, hogy Lángra lobbantsuk a Rácsot szeretettel a békéért, és hogy összhangot [harmóniát] hozzunk az Anyaföldre. Köszönjük a Világegyetem bölcsességét, melyet a Fény Szent Lényei adtak meg számunkra életünkben. Különösen megköszönjük nekik az időt az ülésünkhöz most, ahogy a jóslatok említik, hogy mi vagyunk azok, akiknek felébredtére vártunk. Ahogy az ősök üzenetei azok, melyben a világ számos kultúrájának sok üzenetében megjósolták, az idő nagyon közel van. Egyesítsük erőinket az egész világgal, ahogy világszerte felkészülünk az új világra szertartásainkkal, hagyományainkkal és kultúráinkkal, hogy elhozzuk a békét és szeretetet családunknak azáltal, hogy szeretetet adunk vissza az Anyaföldnek és az emberiségnek.

Köszönjük, köszönjük, és köszönjük nektek mindazt, amivel összefüggünk, tudván, hogy elvégre egyek vagyunk.  Oohweehoo, egy végtelen köszönettel megköszönve nektek!


BlueThunder-Eastern Shoshone, Wind River Indian Reservation, Fort Washakie, Wyoming, in the USA
November 8th, 2011, Mexico City, Mexico
http://www.earthwisdomfoundation.net/ email: bluethunder[at]earthwisdomfoundation.net


Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/

2011. november 21., hétfő

Üdvözlet az Alfa űrhajóról 11-11-11


Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

Csatorna: © Kris Won
2011. november 10.

Emberi fajként ezen a bolygón a Felemelkedés folyamatában egy új szakaszba lépünk. Anélkül, hogy túlozni akarnánk, azt mondhatnánk, hogy az idő, melyben vagytok ebben a bizonyos pillanatban, óriási jelentőségű, és mint ilyet, civilizációtok történelmében az „előtte és utána” fogja jelezni.

Olvastunk néhány nektek csatornázott írást, és néhány nem csatornázott cikket is online, és azt gondoljuk, hogy nem adtak elegendő jelentőséget ennek a pillanatnak, melyben épp most elhelyezkedünk. Sürgetünk titeket, hogy valósítsatok meg egy egyesített meditációt 11/11/11 napján különböző időpontokban, úgymint délelőtt 11 órakor, avagy 11 óra 11 perckor, vagy este 9-től 10-ig, gondolván, hogy mindnyájan befejeztétek addigra a munkát, és otthonotokban lesztek, szabadon, hogy elérhetőek legyetek erre a világméretű meditációra. Ez nagyon szép.

Nagy segítség ez a meditáció, illetve e globális meditációk, és bizonyos kozmikus energiáknak megengedik, hogy egy sima és harmonikus módon bejussanak a bolygón a földekre és óceánokba, anélkül, hogy zavart okoznának a földön, vagy az élőlényeknek, kiknek lakóhelye Gaia felszínén, és azon belül található.

Azonban szeretnénk tömören felvázolni nektek azt, mit jelzett és mit bocsátott előre a 11/11/11 napja most egy bizonyos ideig, és kitérni arra, ami bekövetkezik, és ami megtörténik ez idő alatt.

A 11-es szám az, ami magában bírja a kapuk megnyitásának minőségét. A Világmindenség e portálok milliárdjával telt, melyek szétszórtak a téren át mindenütt, nem szeszélyből, hanem mert mindegyik kapu [portál] lepecsétel egy bejáratot egy meghatározott térbe, mely eltér attól, mely körülöttetek van. Amint ezt a kaput aktiválják és bölcsen nyitják meg, megközelíthetőséget ad minden lénynek, aki ismeri holléteteket, hogy áthaladjon rajta, keresztezze a tér-idő más részeit, mely lehet egy milliónyi fényévekre távol lévő galaxis attól, ahol rálelnétek az áthaladó lényre.

Közelmúltatokban néhány kaput bizonyos dátumokon megnyitottak, azonban nem mindet. A 11/11/11 az a dátum, mely a 11-es számot háromszor tartalmazza, és ezért választottuk ezt eszményi dátumként Mi az összes még zárva maradt kapu [portál] megnyitásához.

Mit jelent az, hogy a Földön az összes létező kapu [portál] nyitott, és mi lesz ennek a hatása mindnyájatokra?

Ez azt jelenti, hogy néhány energia külső térből indul ki, mely még nem érkezett meg, ezt a maga teljességében a 11/11/11 napján délelőtt 11-kor teszik meg, minden egyes helyi időzónában a bolygón. Akár Európában, Amerikában, vagy bármely más világrészen vagytok, ez az a pillanat, mely országotokban délelőtt 11 lesz, az összes kozmikus energiát fogadni fogjátok, mely az összes nyitott kapun [portálon] keresztül érkezik.

Nagyon fontos, hogy nyugodtak és nagyon összhangban legyetek ezen a napon, különösen épp ez idő előtt. Azt ajánlom, hogy ha nem dolgoztok, menjetek el a hegyekbe, vagy a tengerpartra, és legyetek közvetlenebb kapcsolatban az Anyafölddel, mely segíteni fog nektek természetesen magatokba szívni ezen új energiákat, melyek szívetekbe fognak áramolni.

Ha dolgoztok, ne szalasszátok el a lehetőséget, hogy befogadjátok és felöleljétek ezeket a tudatos formájú energiákat, ahogy talán bizonyára tudjátok, hogyan mentsétek ki magatokat egy pillanatra abban az órában, egy percre kijutva a teraszra, vagy megragadva a pillanatot, hogy a mosdót használjátok. Igaz?

Lássátok magatokat annak a nagyszerű lénynek a sejtjeiként, aki Gaia, mert ezek vagytok ti, az ő kicsiny sejtjei, mindegyikőtök. Fogadjátok be a tudatos forma ezen energiáit, elképzelve magatokat a bolygó egészének kis részeként, beleadva e pillanatokba az összes fényt és szeretetet, melyet tudtok, és utána legyetek hálásak, hogy méltók voltatok erre az ajándékra, melyet a mindennek és mindenkinek a Teremtője adományozott nektek.

Ily módon, az összes energiakapu [portál] megnyitásának folyamatához fogtok hozzájárulni, a lehető legjobb módon kivitelezve, ugyanakkor ti magatok egyénekként, egy a személyes fejlődésetekhez hozzáadott fellendülést fogtok élvezni.

Utána lássátok ezt meditációként, mely segíteni fog nektek igazodni mindenki máshoz, aki csatlakozik ehhez az egyetemes fényhálóhoz, úgy, hogy Isten egyéni szikráiként segítetek magatoknak fejlődési folyamatotokban.

Béke és Szeretet


Forrás: Sohin parancsnok
Csatorna: © Kris Won
www.navealfa.com; http://sohinalatierra.blogspot.com; http://galacticchannelings.com/
Spanyol nyelvről angolra fordította: Steve

Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/


2011. november 15., kedd

Fiastyúki Felső Tanács és SanJAsKa - 2011-10-29


A Fiastyúki Felső Tanács és SanJAsKa:
„Mindnyájan bebizonyítottátok, hogy semmi sem lehetetlen!”

2011. október 29.
Csatornázta: © Wes Annac


Világos, hogy világotok egy olyan szakaszba lépett be, ahol a régi távozik, és az oly sok által követelt valódi változás egy súlyos erő lesz azoknak a változásoknak a lehozatalához, melynek eljövetelére mi és ti vágytunk. Olyan elfoglaltak vagyunk, mint valaha, ellenőrizzük a fejlődéseket, és türelmetlenül várjuk a következő nagy eseményt, mely jelezni fogja a leleplezést és az új világ pénzügyi rendszerének törvénybe iktatását. A pénzügyi rendszeretek irányítása az, ahogyan a sötétek világotokon képesek voltak hatalomra és befolyásra szert tenni, amiért oly fontos a vagyont és (a gazdagságba vetett hitet) a gazdaságot visszahelyezni azoknak az embereknek kezébe, akik valóban megérdemlik, és akik közösen tudják egészen békésen működtetni. A gazdagságot mindenkinek meg kell adni, hiszen ti mindnyájan megérdemeltétek a bőséget az élményeitek során, azonban karmátok arra szolgált, hogy egy bizonyos állapoton tartson meg titeket, egy bizonyos állapotban, mely a sötéteket világotokban kiszolgálta a kihasználásban, azáltal, hogy kiszivattyúzott hatásokat, amely az alsóbbrendű mintákat és Életmódokat szolgálta. A propaganda, melyet a sötétjeitek űztek, sokkal tovább terjeszkedik ki, mint ahogyan azt közületek sokan felismerik. Nehéz igazság lesz számotokra megtudni azt, hogy szinte minden, aminek a médiához köze van, csupán azért létezik, hogy megtartsák az emberiség többségét az alacsonyabb rezgéseken az elme kifinomult és fokozatos szabályozásával [kondicionálásával].

Látjátok, ha egyszer kimozdítottak szívetek teréből, ahol utána sebezhetőek vagytok, elkezdenek dolgozni az elme szabályozásával oly módon, mely csupán őket szolgálja, és nekik felel meg. Ezt nagyon fokozatosan hozták létre, ahogy az fent említésre került, és az irányítási módszereik történelmetek nemzedékeit íveli át. A ti korotokban, az 1950-es években, igen, fenntartották, hogy sok (lélek) szívét és elméjét erősen a markukban tartották. Azonban, ahogy az új hajnal közeledett az 1960-as évek vége felé, az elit felismerte, hogy sokkal ravaszabbá kellett volna válniuk, hogy közületek oly sokat csapdába ejtsenek, vissza az alacsonyabb rezgésekbe, melyen oly keményen dolgoztak, hogy abban oly sokáig megtartsanak titeket. Történelmetek 1970-es éveiben számos anyagot használtak, mely a „hippi” generáció felébresztésére szolgált – a szabályozás eszközeként. Szert tettek az „illegális” drog ipar irányítására, és nem restellték a fáradságot, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a marihuána, melyet oly sokan szívtak akkoriban, nélkülözi azt a Fényt, mely megadatott drága Gaiatok minden egészségesen termesztett gyógynövénye számára. Számos anyagot, úgymint a kendert, az emberiség megsegítésére szánták, és valójában, még a hetvenes években is voltak lelkek, akik nagyon tiszta gyógynövényeket termesztettek, melyek arra szolgáltak, hogy az emberek felébresszék magukat, semmint egyszerűen stimuláljanak parti szórakozást. A kender, melyet meglehetősen az az elit állított elő, akik ezen illegális iparok felett irányításra tettek szert, csupán az egyén elméjének eltompítására és szórakozás stimulálására szolgált, mintsem hogy (teljesítsék) az eredeti szent célt, melyre szánták a kendert és számos más növényt és gyógynövényt.

Ma, számos kender, melyre Amerikában sokan rákaptak, valójában nagyon homályos. Mégis, világotokban, akik e gyógynövényeket igaz spirituális és szentségi céllal keresik, őket a gyógynövények helyes keveréke és tisztasága felé vezetik, melyet a magasabb tudatosság megtalálására használnak. Ez a történés a Vonzás Törvényéhez kötődik, úgymint, ha az egyén e gyógynövényeket egyszerű szórakozásra óhajtaná alkalmazni, természetesen őket a homályos és nem tiszta kender felé fogják vonni, melyet nagyon durva és sűrű feltételek között termesztik. Ezzel ellenkezőleg, azok, akik a gyógynövényeket tiszta szándékkal óhajtják alkalmazni, természetesen ők a Tanító Növények tisztább rezgésével fognak találkozni. Ugyanez a dolog található meg számos más ügynél és történésnél világotokban, és ahogyan azt hamarosan megállapítjátok, minden természetes Teremtés a hatalmatokkal áll összefüggésben, és ahhoz tér vissza.

Világotokon a sötétek elértek egy állomást, ahol elfogadták, hogy igazán nincs sok, melyet többé tehetnek. Úgy van, és úgy fog tűnni, hogy örökké lesz egynéhány utoljára kitartó, akik konokul kijátsszák elméjüket, azonban ezek a lelkek egyre inkább elszigeteltnek fogják találni magukat. Kollégáik és szövetségeseik közül oly sok letartóztatásával felismerik, hogy a Fényért dolgozó világűr-emberek ezen erejét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Felismerik és elfogadják, hogy semlegesítik a vegyi nyomokat / sávokat [chemtrails] mindenhol, ahová kipermetezik őket – most a vegyi sávokat egy új ok miatt permetezik szét. Még mindig ugyanazokat a mérgező alkotóelemeket alkalmazzák, és valójában megkíséreltek több mérget hozzáadni az elegyhez, azonban most az egeitekbe történő kipermetezésével céljuk az, hogy lefoglaljanak minket, mialatt megpróbálnak létrehozni több tervet és elterelést, mintsem hogy megmérgezzenek mindnyájatokat. Azt hiszik, hogy mindegyikőnket képesek elfoglalni, ahogy megpróbáljuk feltisztítani a szennyet, melyet naponta elszórnak, és mialatt elfoglaltak vagyunk ennek megtételével, ők elosonhatnak, és kitervelhetnek valamit. Amiről úgy tűnik, hogy még mindig nem ismerik fel, épp csak az, hogy milyen nagy számban vagyunk, és valójában egy közösségünk semlegesíti a vegyi sávokat [chemtrails], és tisztítja fel szemetük más részeit, és csupán a Végtelen mennyiségünknek hozzávetőleg épp egy százaléka az, aki Gaia csodálatos Új Korának létrehozásán dolgozik.

Ti mindnyájan elkezdtetek változásokat létrehozni, melyeket segítünk életbe léptetni, és valóra váltani. Nagy segítséget nyújtottunk nektek, és ezt folytatni fogjuk, azonban legnagyobbrészt azt mondhatjuk, hogy sok energetikai tehertől mentesítettek minket, ahogy ti hatékonyan működésbe hoztátok a rendszert. Közületek sokan hívtátok segítségül a Szent Ibolyaszínű Lángot, és oly sok Szerető energiát hoztatok be, melyek megtisztítják környezeteteket és az Anyaföldet egészében, és a rendkívül fejlett cselekedeteitek ennek megtételében közösségként sok sötét energia bukását idézte elő, ahogy az Anyaföld most elmozdul egy új energiába, egy felemelkedettebb energiába, ahol a sötét egyszerűen nem létezhet. Ez egy nagyon természetes átmenet, amikor egy külső távlatból vizsgált, azonban ugyanakkor nagyon csodálatos látni mindnyájatokat megszabadulni a sötétségtől, mely arra szolgált, hogy csapdába ejtsen egy mentális „buborékban” [látszatban], melyből kijutni nehéznek bizonyult, viszont nem lehetetlen. Ti mindnyájan bebizonyítottátok, hogy semmi sem lehetetlen, ahogyan ha az egyén képes megtestesülni a Földön, az egyik legsűrűbb bolygón ebben a világegyetemben, és nem csupán fénylőn jön ki, hanem oly sok Szeretetet le is horgonyoz, és oly sok igazságot terjeszt, mely segített a bolygó átalakításában, hogy együtt hangozzon [rezonáljon] veletek azzal, amiben laktatok, mielőtt a Földre jöttetek; hisszük, hogy megláthatjátok azt, mely nem más, mint látványos. Vég nélkül beszéltünk annak a szükségességéről, hogy vállon veregessétek magatokat, és még mindig megerősítjük ezt a pontot. Egy lépést hátra kéne lépnetek, és fel kéne ismernetek, mit tettetek az emberiségért, és éreznetek kéne az Örömöt, mely ehhez társul! Az Öröm a Szeretetnek egy nagyon tiszta formája, és az Öröm átérzése épp az Angyali Tanácsadóitok karjaiba történő felemelésre szolgál, akik felerősítik Örömötöket, és sokszorosan küldik azt vissza nektek.

Számos eseményt láttok testet ölteni [manifesztálni], melyről mi és más Isteni forrás beszélt a közelmúltban. Emlékeztettünk titeket néhány hónapja annak a szükségességére, hogy ti mindnyájan álljatok fel, és foglaljatok állást Gaia független [szuverén] polgáraiként jogaitokért, mielőtt kényelmesen lejönnénk. Szóltunk rólatok, visszavéve jogaitokat a békés / csendes tiltakozás formájában, és erről különösen említést tettünk azért, mert tudtuk, hogy ez az egyik kulcs mód, ahogyan az új energia megjelenik majd. Ahogy beszéltünk nektek a békés / csendes tiltakozás puszta fogalmáról, tudtuk, hogy közületek sokan válnának sokkal nyitottabbá erre az elkövetkező hónapokban. Most, látjuk ennek megerősítését. Sokan, akik megjelölték üzeneteinket, oly nagyon boldogok, amikor egy általunk nekik nyújtott előrejelzés megvalósul, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy mi ugyanolyan izgatottak és ujjongóak vagyunk, amikor ez megtörténik. Az összes dátummal, mely látszólag közelgett és elmúlt, oly nagyon szép, hogy van megerősítés, hogy Arany Korotok valóban testet ölt [manifesztálódik]. Az általatok most látott lejátszódó események azok, melyek el fognak vezetni titeket Egyként való összetalálkozásunkhoz, és most elmondhatjuk, hogy közületek nagyon sokan fognak örömmel fogadni, mintsem félni tőlünk.

Erre az emberek előzetes „letesztelésén” keresztül jöttünk rá, hogy így mondjuk, amikor hajóink közül sok megmutatására került sor egeteken. Szándékosan tűntünk fel számos különböző Fénymunkás és fel nem ébredt léleknek is, és felmértük a reakciókat. Felméréseinket arra használtuk, hogy meghatározzuk, mikor lenne a legjobb időpont megmutatkozásunkra, és mi lenne a legjobb mód ennek megtételére. Boldogan mondhatjuk, hogy időtök szerint egyedül az elmúlt pár hónap során méréseink az „alacsonyról” egyre magasabbra emelkedtek. A nyugodtság és elfogadás feltételeivel mértük ezt, melyet ti mindnyájan átéltetek, amikor megpillantottatok minket az egeiteken. Természetesen, amikor először kezdtük ezt tenni, közületek sokan reagáltak akár a félelem, akár a megrázkódtatás energiájával, mely az izgatottság és a mélyen hordozott félelem elegye volt. Ezek az események arra szolgáltak, hogy megmutassuk nektek az önmagatokban eltemetett ilyen félelmet, tehát gyökerestől kitéphettétek, és tovább tanulhattatok, hogy elfogadjatok minket, és jelenlétünket egeiteken. Most, Közületek oly nagyon sokan látnak, és nagyon boldogan tesszük ezt. Még a fel nem ébredtek közül is sokan érzik a változásokat, érzékelik az „újdonságot”, mivel amikor közülük sokan látnak minket, ők is inkább boldogsággal és izgatottsággal reagálnak, mintsem félelemmel. A beérkező újabb és tisztább energiák arra szolgálnak, hogy a fel nem ébredtek szívét és elméjét továbblökjék a változás iránti vágy helyére, következésképpen, amikor meglátnak, vagy érzékelnek valami újat és izgalmasat, hajlamosak lesznek inkább boldogan és izgatottan reagálni, mintsem félelemmel. Ez egy olyan csodálatos dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy mi most igazán készen állunk, hogy ti mind elfogadjatok minket a csillagokból való Galaktikus Testvéreitekként [*], mint ahogyan az mindig is volt.

Üdvözlet mindenkinek! ÉN VAGYOK SanJAsKa a Fiastyúki Kilencek Tanácsából. Eljöttem mindnyájatokhoz ezzel, egy nagyon fontos dátummal a fajként való fejlődésetekben [evolúciótokban]. Ezzel a dátummal egy nagy ciklus lezárását látjátok meg, mely időtök évezredein keresztül folytatódott. Drágák, teljesen felfogtátok, mit jelent ez? Az elkövetkező napokban és hetekben jobban ráeszméltek erre, ahogy több tárul fel mind a médiátokban, mind önmagatokban. Ezeket a szent dátumokat ez év végére és különböző napokra tervezték be a 2012-es évetek egész ideje alatt, melyek arra szolgálnak, hogy felemeljenek mindnyájatokat egyre jobban, és egyre nagyobb számban, és ennek a dátumnak a beharangozásával, mely a legnagyobb ciklusotok lezárását jelöli, a határokat áttörő tiszta Ige energiájaként ünnepeljük, mely az újonnan megindított [aktivált] energiakapukon keresztül érkeznek, és elérnek mindnyájatokat, hiszen arra szolgának, hogy a magatokban hordozott saját energiakapuitokat kitárják, melyeket ti a csakráitoknak hívtok.

Asztráltestetek szó szerint csakrák százaiból áll össze, azonban közülük sokat addig még nem hoznak működésbe [nem aktiválják] teljesen, amíg el nem éritek a megértés és érzékelés magasabb szintjeit. Látjátok, éreznetek kell csakráitok kiterjesztését és az újak megnyitását, hiszen, ha nem érzitek, akkor nem tudjátok lehorgonyozni azt a Szeretetet, melyet az óriási érzelem megkíván, hogy képesek legyetek működésbe hozni [aktiválni] és használni a legteljesebb képességéig. Valójában, ti mindnyájan számos leckén mentetek keresztül Életeitek során, melyeket arra szántak, hogy egy kicsit kivegyenek az elméből és betegyenek egy kicsit többet a szívbe. Ha egyszer ráleltek egy egészséges egyensúlyra az elme és szív legelőnyösebb alkalmazásában, el fogjátok kezdeni érezni a többi, alacsonyabb csakrátokat, és ahogy előreléptek a tér-időn keresztül, több csakrát fogtok nyitva érezni, ami a tisztább Ige energia behozatalát fogja szolgálni. Oly hihetetlen lépéseket értek el, mind együttesen [kollektíven], mind egyénileg, és ez a Mesterképzésetek okán van a Földön. Elértétek a célvonalat, a Fény az alagút végén lelketek összességét átöleli egy csodálatos újra egyesítésében, és egyszer ismét hasznosítjátok Isteni erőiteket / hatalmatokat, mellyel mindig is rendelkeztetek, azonban egy rövid időre megfeledkeztetek róla.

Valójában közületek sokan nem fogják ezt felismerni, és erről természetesen még nem számolnak be médiátokban, azonban sok lélek valóban felemelkedett ezen a napon, október 28-án. Ahogy más Isteni források elmondják majd nektek, mialatt ez a dátum igenis megjelölte a nagy ciklus végpontját, mely együttes fejlődéseteket [kollektív evolúciótokat] fogja felismerni, az energia, melyet ehhez hozzáadtak, mind a saját erőfeszítésetek volt. Azon keresztül, amik vagytok most, az átmenet korában, a változás pontján, ez az adott dátum, vagy időszak valójában nem jelenthetett volna semmit. Értitek, ez az az energia, melyet ti mindnyájan hozzáadtatok ehhez a dátumhoz, az érzékelt jelentősége révén volt az, mely változást hozott, és Gaiátok Felső Tanácsának engedélyével képesek voltunk hozzáadni ehhez az energiához és megkétszerezni azt terjedelmében és tisztaságában. Ennek eredményeképpen sokan ahelyett, hogy felszálltak volna az első Haza vezető „hivatalos” vonatra 11.11.11-én, inkább még korábban elmentek erre a jelentős magassági pontra. Néhányan valójában épp most vannak benne a folyamatban, és sokan vannak most velünk a felsőbb birodalmakban, azt szolgálván, hogy nagyon nagy módokon újra működésbe hozzák igaz Isteni lehetőségüket. Sokan, akik felemelkedtek ebben az időben, segítenek nekünk megjeleníteni egy szent hangszínt [tónust] világotokban, egy hangot, melyet ti mindnyájan természetesen fogtok magatokba szívni, amely arra szolgál, hogy fejlődéseteket tízszeresére felgyorsítsa. Gondolkodjatok el ezen, drága lelkek! Fejlődéseteket már felgyorsították egy mesteri tantervhez, és most a szent hangszínekkel [tónusokkal] az újra felhevült Felemelkedett Mesterek és Arkangyalok segítenek nekünk megjeleníteni [manifesztálni], és a már felgyorsított fejlődésetek [evolúciótok] most még gyorsabban fog elmozdulni. Ez teljesen a leleplezés folyamatának felgyorsítására szolgál majd világotokban, szinte az utolsó pillanatban!

Kísérjétek gondos figyelemmel szívetekkel és fületekkel ezt a szent hangszínt, drága lelkek! Mivel kinn vagytok, figyelmesen hallgassátok a tónust lelki fületekkel.

Sokan, akik még mindig elzárkóznak a felemelkedettebb birodalmaktól saját sűrű Élet mintáikon keresztül, több mint valószínű, hogy nem fogják megfigyelni ezt a hangszínt, vagy nagyon csekély mértékben fogják észrevenni. Mindamellett, a szent hangszín fog szolgálni arra, hogy sűrű szellemi képzetkörükkel dolgozzon, és fel fogja gyorsítani fejlődési folyamataikat, ha óhajuk ez. Most számtalan pontra helyezzük el anyahajóinkat a világ körül, ennek a szent hangszínnek a megjelenítéséért, és hogy sok más csodát vigyünk véghez; magunkat egeteken hosszú „ideig” kell megtartanunk. Természetesen mi a MOST-ot éljük meg mindig, így nem egészen érzékeljük az idő haladását. Jóllehet, a ti fogalmaitokkal azt mondanánk, hogy az egeiteken vagyunk, szinte mindig, és ahogy átalakítjuk a sűrű energiákat világotokban, úgy közeledünk felszínetekhez.

Mivel a sötétjeitek még mindig megpróbálnak fontoskodni körülöttünk, és játszadozni velünk, nagyon hamarosan rá kell jönniük, hogy mialatt mi éppúgy Szeretjük őket, mint bármely más lelket, többé nem játsszuk játszmáikat. Ahogy fent említettük, mindig megpróbálnak eltéríteni minket a vegyi sávok [chemtrails] kipermetezésével, és nekünk erre válaszolni kell azáltal, hogy megkezdjük (gyógyító) munkánkat véghezvinni a szabad ég alatt. Ó, drága lelkek, csupán várjatok, míg az első alkalommal megpillantotok minket nyíltan semlegesíteni egy vegyi nyomot, sötétjeitek bőven tisztázták, hogy ez az, amit nyilvánvalóan látni óhajtottak megtörténni. Az ilyen cselekedetek az „utolsó mentsvár” listán voltak, egy listán, melyről azt hittük, hogy nem lesz szükségünk hivatkozni rá, amikor ez az egész dolog elkezdődött. Azonban világossá tették, hogy az utolsó kitartók nem akarják feladni, és nekünk válaszolni kell nekik azáltal, hogy megmutatjuk magunkat mindnyájatoknak, ahogyan nyíltan feltisztítjuk a szemetet, melyről a bejelentések tudatni fogják veletek, hogy ők okozták. Most értünk el egy pontot, ahol nekünk Szeretően szigorúnak kell lennünk velük, mivel ez az időszak időtökben a megjelenítendő csodák időszaka. Drága lelkek, ennek megpillantása rövid idő kérdése, és hogy energiáitokat magasan tartsátok meg, szándékosan tartózkodunk a rettegett „hamarosan” szó használatától. Akár megnyilvánul fizikai szavakban, akár nem, ti mindnyájan érzitek a változások közelségét, melyek végül a felemelkedéseteket fogja szolgálni a sötétségből, melyet azok teremtettek számotokra, akiket most őrizetbe vesznek és letartóztatnak.

ÉN VAGYOK SanJAsKa a Fiastyúki Kilencek Tanácsából, és a Fiastyúki Felső Tanáccsal óhajtjuk, hogy megismerjétek az Ige energiájának, a Szeretet energiájának valódi erejét. Még meg kell látnotok ezt az energiát tisztább formájában, és még azt is, amivel mi bírunk, hogy a legtisztább formáiban érezzétek, és megtapasztaljátok. Teremtőnk, és azok, akik a Teremtő Mennyei Birodalmaiban laknak, ezt az energiát a legtisztább szinteken érzik, és ez egy olyan élmény, melynek megragadásával még nekünk is gondjaink vannak. Oly nagyon sok felfedeznivaló van számotokra még mindig, és abszolút bizonyossággal azt mondhatjuk, hogy az idő számotokra arra van, hogy megismerjetek oly sok igazságot, mialatt a végül elérkezett gazdagságot és boldogságot élvezitek. Tartsátok összpontosítva elméteket és Szíveteket a közeli változásokra, melyek körülöttetek fognak megtörténni, és horgonyozzátok le a Szeretetet drága Gaiába, hiszen ez fog természetesen szolgálni ennek az egész kiterjeszkedésnek és átmenetnek a megsegítésére.

Köszönöm a Fiastyúki Felső Tanácsnak, a Fiastyúki Kilencek Tanácsának és SanJAsKa-nak!

[*] Az angol szövegben Galaktikus Fivérek és Nővérek szerepelnek, ami a magyar nyelvben természetesebben kifejezhető a „Testvérek” szóval, hiszen a magyar nyelvben nincs külön nőnemű és hímnemű alak.

Csatornázta: © Wes Annac
http://aquariuschannelings.wordpress.com

Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/
A fordítás még megtalálható a http://fenyvilag.blogspot.com/ oldalon is.

2011. november 4., péntek

Üdvözlet az Alfa űrhajóról - 2011-10-31



Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

„Közületek sokan tűnődnek el fizikai formánkról, és arról, hogy hajóink hogyan, és milyen anyagból készültek (nagyon jól tudjuk).”

2011. október 31.
Csatorna: © Kris Won

Közületek sokan tűnődnek el fizikai formánkról, és arról, hogy hajóink hogyan, és milyen anyagból készültek (nagyon jól tudjuk). Mindig készen állunk minden kérdéseteket megválaszolni; és többek közt emiatt kínáljuk fel jelenleg, hogy naprakész tájékoztatást nyújtsunk lépéseinkről, és az összes kérdésre feleletet adjunk, melyről tudjuk, odalenn felmerül mindnyájatokban.

A gondolatok simán és könnyen áramolnak elmémből a csatornám elméjébe, és így kellene ennek lennie. Nagyon hamarosan mindnyájan tudni fogjátok, hogyan fogadjátok telepatikus üzeneteinket anélkül, hogy szükség lenne sok energiát fordítani, hogy átjuttassuk magunkat a tér-idő folytonosságon [kontinuumon] keresztül.

Ily módon, a Galaktikus Szövetség minden tagja együtt kommunikál, biztosítva azt, hogy nem szükséges az ügyeket közöttünk hosszadalmasan megvitatni. Úgy is meg fogjuk ezt tenni, mint ahogy egymás közt tesszük, amikor a Galaktikus Szövetség részévé váltok, mihelyst felkészültök, hogy annak része legyetek.

Nos, a kérdés megválaszolását illetően, mellyel sokan bírnak fizikai alkatunkat illetően, először el kell magyaráznunk, hogy mivel a Galaxis más részeiről, illetve még távolabbi Galaxisokról érkeztünk, igen eltérő fizikai hordozó közeggel rendelkezünk, mely nem egyenlő a többiekével.

Néhányan a tiétekéhez hasonló testtel rendelkeznek, mely az, ahogyan mi az Alfa űrhajón és másokon vagyunk. Más Barátok „rugalmasabb” anyagcserével bírnak, attól függően, hogyan fejlődtek a légkörüknek, illetve a környezetüknek megfelelően, és testük esetleg kocsonyásabb, és képlékenyebb.

Mások élhetnek egy olyan légköri közeg jelenlétével rendelkező világban, ahol bizonyos gázok vegyülnek a hidrogénnel és oxigénnel, következésképpen szükségük van egy pikkelyes jellegű bőrre, mely megvédi őket.

Mások olyan világokban léteznek, ahol természetes környezetük a víz, vagy egyéb más hasonló folyékony jelleg, így esetleg valami hasonlóval bírnak, mint a halaitok kopoltyúja, megengedve számukra, hogy a víz alatt lélegezzenek; végtagjaik úszóhártyás kezekben és lábakban végződnek, ujjaik közötti porcokkal, azért, hogy a víz alatt nagy sebességgel mozoghassanak, úgy, mintha evezőlapátokat használnának.

Azért, hogy jelenlétem ne nyújtsam meg túlságosan, vannak Barátok, akik jobban gáznemű állapotú testben élnek; azt mondhatnánk, hogy ők a kapcsolat azok között, akiknek van fizikai testük, és akik testetlen lények. Ők olyanok, mint félig szellem és félig ember, értitek, mire gondolok? Őket a természeti törvények kormányozzák, melyek eltérnek a miénktől.

Okvetlenül szükséges, hogy megbarátkozzatok ezzel az elképzeléssel, azért, hogy amikor az első látható kapcsolatunkat létrehozzuk, ne sértődjetek meg, vagy ne rémüljetek meg, ha megláttok néhány Nagy Barátot a ti fajotokétól némileg eltérő megjelenéssel.

Más [információ] átadásainkban elmagyaráztuk, hogy azok a filmek, melyeket a filmgyártók megalkotnak, sértik azt az elgondolást, mellyel bírhatnátok velünk kapcsolatosan, hogy nem segíteni jövünk el hozzátok, hanem inkább hogy leigázzunk, azonban ebben az esetben néhány filmetek valóban segített felkészíteni titeket, azért, hogy elmétek elfogadja a fajok széles változatosságát, mely nagyon különböző az összes Barát között, aki meglátogat. Azokra a filmekre utalok, ahol az emberi faj bolygóközi úrhajón utazik, és kapcsolatot létesít civilizációkkal a Világegyetem másik végéből. Ez nem tudományos fantasztikus, ilyen lesz csakugyan hamarosan, Föld drága testvérei!

Nemcsak most látogatnak meg titeket, hanem mindig is meglátogattak; minden korban számíthattatok más civilizációk segítségére, akik meglátogattak titeket, csupán sosem a lények oly nagymértékű beáramlásával, mint ezekben az időkben, mert most szükségetek van ránk, jobban, mint valaha is, mind azért, hogy megvédhessünk titeket, mind pedig azért, hogy segítsünk nektek megtisztítani természetes környezeteteket, valamint hogy utat mutathassunk nektek tanácsainkkal felemelkedési folyamatotokon át.

A hajó fizikai megjelenését illetően, amin vagyunk, az Alfa űrhajó, humanoid megjelenésünk olyan, mint a Föld bolygóhoz hasonlókról valóké, mivel olyan bolygókról valók vagyunk, melyek hasonló időjárási viszonyokkal bírnak, mint amik a Földön vannak.

Végül, űrhajóink fizikai szerkezete nagyon eltér a ti légi járműveitekétől. Amikor a pilótáitok megkezdték az első repülőgépeiteken a repülést, folyamatosan nézniük kellett a vezérművet, anélkül, hogy egyetlen pillanatra szem elől tévesztették volna. Később repülőgépeitek és pilótáitok rendelkeztek automatikus vezérművel, azért, hogy a repülőgép fenntarthassa pályáját, megengedve a pilótának, hogy pihenjen, és ne legyen folyamatosan tudatában az összes navigációs állapotnak.

Űrhajóinknak sokkal nagyobb terjedelmű önállósága van. Csupán be kell programozni az útitervet az induláskor, és mivel a hajókat egy nagyon fejlett technológiával tervezték, képesek önmagukról gondoskodni az egész út során. Olyan bonyolultan kifinomultak, hogy azt mondhatjuk, egy „magától gondolkodó” anyagból készültek, és képesek önmaguk megoldani az út bármilyen kellemetlenségét.

Olyan mesterséges intelligencia jellegűek, melyhez nem vagytok hozzászokva drága testvérek, és nem érthettek meg, még az arcátlan tudományos fantasztikus filmjeitekben sem.

Szerkezetét, működését és fenntartását mérnökeink át fogják adni nektek, amint az Első Kapcsolat végbemegy.

Szívélyes üdvözlet az Alfa űrhajóról!

Béke és Szeretet

Forrás: Sohin parancsnok
Csatorna: © Kris Won
www.navealfa.com; http://sohinalatierra.blogspot.com; http://galacticchannelings.com/
Spanyol nyelvről angolra fordította: Gloria and Macarena

Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/

2011. november 2., szerda

Fiastyúki Felső Tanács és SanJAsKa



Fiastyúki Felső Tanács és SanJAsKa: „Fokozott tisztasággal küldjük nektek az Igét”
2011. október 20.
The Pleiadian High Council and SanJAsKa: “We are Sending you the Logos in Increased Purity”
Csatornázta: © Wes Annac
http://aquariuschannelings.wordpress.com

Szerető Teremtőnk megáldott mindnyájatokat a világotokba küldött energia tisztaságának számos fokozásával. Ez az energia több különféle növényen és kövön keresztül nyilvánul meg. E növények közül néhány új fajtaként érkezik, melyeket jelenlegi főáramlat tudományotok vonakodva azonosít, hiszen oly sok új fajta folytatja felbukkanását. Ez a világotokban működő energia Isteni megjelenítése [manifesztációja], és ez az energia az, melyet ti hoztatok fel, drága lelkek. Észleljük, hogy közületek sokan tűnődnek el azon, mi ez az energia valójában, melyről oly gyakran beszélnek, és szeretnénk most ezt tisztázni. Ez az energia a tiszta Szeretet és Fény, és valójában ez az az energia, mely megteremti, és fenntartja valóságotokat és testeteket. Ezt az energiát küldik nektek egy mindinkább tiszta együtt rezgésben, mely az a dolog, amiről azelőtt beszéltünk.

Az Élet tömörebb / sűrűbb síkjain ezt az energiát összesűrítik, és valódi erejét / hatalmát eltompítják. Tehát, valóságotokban a Fény számos csodaszép színe és sugara, melyek oly gyakoriak itt a felsőbb birodalmakban, nem találhatók. Beszéltünk előtte arról, milyen mások a Mennyei birodalmak a ti valóságotokhoz képest, és ez azért van, mert az általunk lakott birodalmak ugyanabból a mindentudó erőből tevődnek össze, amely az Ige, és a forrás által sokkal tisztább szinteken nyilvánított meg [manifesztált]. A Földnek a felemelkedettebb birodalmakba történő vissza felemelkedésének összpontosítása az, hogy fokozódjon a valóságotokat megteremtő ige tisztasága. Természetesen ennek elégséges megtörténtéhez az emberiség cselekedeteinek tükröznie kell annak a valóságnak a tiszta együtt rezgését, melyet kutat.

Ezért küldjük ezt az energiát nektek fokozott tisztaságban, úgymint a kollektív tudatotokhoz és a Föld alacsonyabb energiáihoz, és nemcsak hozzá fogja adni magát és nemcsak elvegyül azokkal, hogy végül átváltoztassa őket, hanem utat is talál magának sokatokhoz, akik érzékenyek erre az energiára, és érezhető lesz, amikor egy fokozott együtt rezgéssel megérkezik. Ezeket az energiákat együttesen is érzik, és ennek a bizonyítéka a megjelenítésben meglehetősen tiszta, ha szinte bármely nagymértékben lakott helyre pillantotok most a világban. Oly csodálatos a mi távlatunkból figyelni a magasabb rezgésű igéket megérkezni világotokba, és segíteni nektek mindent jobban teljesíteni. Ezek azok az energiák, melyeken boldogultok, és mindig növekedtetek, ahogy megemlítettük, ezek az energiák állítják össze és formálják a felemelkedettebb birodalmakat, amelyekben lakunk, és melyekben valaha laktatok, mielőtt a végtelen lélekfelettinek egy kis része el nem határozta, hogy leereszti magát az alacsonyabb rezgésekbe egy időre. Valóban, amikor felismerik, hogy visszatértek a kollektív Mennyországba a végtelenségig, a létidők mennyisége, melyet az alacsony dimenziókban töltöttetek, csupán egy szempillantásnyi lesz.

Jelenleg, a tárgyalások végső sorozatait fektetjük le az utolsó letört részből azokkal, akik még mindig azt hiszik, hogy világotokon uralkodnak. Végük számukra több mint letisztázott, és nagyon szerettük volna napvilágra hozni a legnyilvánvalóbb manővereket, melyeket alkalmaztunk ennek véghezviteléhez idő előtt, azonban a sötétek képesek buzgón olvasni üzeneteinket az interneten, a felettünk való előny megszerzésének módjaként. Számos dologban, ahogy foglalkozunk az utolsó sötét titkos társaságtól történő felszabadításon világotokban, abszolút titokzatoskodónak kell lennünk, különben megkockáztatjuk annak az esélyét, hogy rájönnek terveinkre. Habár átmenetileg nélkülözik felszínükön a Fényt, nem ostobák. Ezt játsszák, amire játékként gondolnak, a legravaszabb és összejátszó fondorlat módszereivel. Ezen okból kifolyólag nagyon elővigyázatosnak kell lennünk a velük való viselkedésünkben. Hála az égnek, bírjuk azt a képességet, hogy olvasunk gondolataikban, és ezt a Teremtő nem véli szabad akaratuk kijátszásának, mert azt alkalmazzuk, amit kitaláltunk számos támadásuk megakadályozására, melyet terveztek. Még az időjárás hadviselési eseményeket is megakadályozták képességünkön keresztül, hogy megismerjék terveiket idő előtt. Folyamatosan alkalmazzuk ezt a képességet előnyünkre, és a legutolsó fejlesztésekkel tökéletesen tisztává vált sötétjeitek számára, hogy többé nem játszhatják játszmáikat.

Üdvözlet Mindenkinek! ÉN VAGYOK SanJAsKa a Fiastyúki Kilencek Tanácsából. Mindnyájan gyorsan közelítitek az ez év végére tervezett néhány legnagyobb dátumot, nevezetesen a 11. 10. 28. és a 11. 11. 11. napját. Ezek a dátumok számos egyidejűségű [szinkróniájú] jelentést hordoznak, ahogy a számok összehangolása az, mely világotokban megnyilvánításra hozza [manifesztálja] az igét. Az összekapcsolódó számok a lelkiség képviseletének hatalmas jelentőségét hordozzák, és mérhetetlenül segítenek valóságotoknak létrejönni. Gondolhattok erre az Isteni idővonalak egyesüléseként, mely megnyit egy kaput [portált], vagy egy energetikai kaput, és ahogy e kapuk közül több nyílik meg ezeken a fontos napokon, több és tisztább igét, energiát képesek megjeleníteni [manifesztálni] világotokban. Ez a folyamat egy jelentős rendeződésen keresztül jön létre, és világegyetemetek minden zugában visszhangzik olyan energiaként, mely átjön, hat, és megtisztít mindent, amin keresztülhalad. Ez egy nagyon csodálatos esemény, drága lelkek, és először, amikor egy külső távlatból vagytok szemtanúi ennek, nagyobb áhítatban lesztek, mint ahogy jelenleg azt elképzelhetitek.

A kapuk megnyitása valójában eléggé jelentős mindenben, amint teszünk. Képesek vagyunk két valóságot, vagy idővonalat egyesíteni, ha akarjuk, és ez egy olyan képesség, melyet néhányotok egyre inkább megtalál magában. Ez a folyamatban lévő felemelkedésetek egy része, és minél jobban észrevehetők ennek részei, ez a kezdet sokatok számára csatlakozni egymáshoz [segítség céljából]. Az isteni energia elutasítja a további várakozást, hogy átrobbanjon teljesen világotokba, tehát ez többé nem tagadható le. Mindnyájatoknak javasoljuk, nyissátok meg szíveteket és elméteket ezeknek az energiáknak, és engedjétek meg emberi észjárásotoknak [mentalitásotoknak] félreállni, ahogy a teljes Öröm és Isteniség belső érzése gyökeret ver bennetek. Kérjétek ezeket az energiákat szívetekbe, lényetek magjába. Kérjetek minket és Tanácsadóitokat, hogy veletek legyünk, hogy segítsünk nektek hasonulni [asszimilálódni] ezekhez az energiákhoz. Pontosan mellettetek leszünk, segítve nektek megjeleníteni azt, melyre vágytok. Valójában, megjelenítési [manifesztálási] képességeitek sokatok számára megmutatkoznak, hogy rájuk találjatok. Közületek sokan észrevettétek, hogy ahogy valamire gondoltok, látszólag szinte rögtön, megjelenik előttetek valamilyen egyedi módon. Mindegyre nyilvánvalóvá válik, hogy Isteni hatalmatokat közösen és egyénileg többé nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy kimagyarázni a mentális gondolkodással egyedül.

Annak az átérzéséhez, ami mindnyájatokkal történik, ki kell vonnotok az abbéli próbálkozásotok régi cselekedetét, hogy ezeket az energiákat egyedül az elmén keresztül dolgozzátok fel. Itt az ideje megengedni, hogy az elme egy kicsit pihenjen, és hagyni, hogy a szív és az érzelem lépjen előtérbe. A mennyei birodalmak egyszerűen nem láthatók; őket érezni kell. Éreznetek kell a Szerető energiát, az igét, mely ezeket a birodalmakat összeállítja, különben nem lesztek képesek őket teljesen megtapasztalni. Igazán, nem elég egyszerűen az elmével tudni a felemelkedésről mindent, amit tudtok, mivel egy bizonyos ponton az elmének meg kell adnia magát, csupán egy kicsit, és el kell kezdenie összehangolódni / összekapcsolódni a szívvel. Az elme semmiképpen sem egy rossz dolog, egyszerűen túl sok az egyik dolog hatása, és egyedül az egy dolog a lelket kiegyensúlyozatlanul hagyja, tehát, megnehezíti az említett léleknek, hogy feldolgozza és érezze a felemelkedettebb dimenziós Szeretetet, melyet testeinek küldenek. Segítünk hozzátok irányítani ezt a Szeretetet azáltal, hogy szerepünket teljesítjük a csillagkapuk nyitva tartásával, mely behozza számotokra energiátokat, és a fejlett technológiánkkal képesek vagyunk sokkal kiválóbbá válni világotokban, mint amiről a sötétek azt hiszik, megvalósíthatatlan.

Drága lelkek, képzeljétek el, milyen lesz, amikor látjátok az első kezdeti bejelentést. Képzeljétek el azt az izgatottságot, mely előtör belőletek! Ez az! Végül teljesítettük! Képzeljétek el, milyen lesz látni minket földötökön, képzeljétek el az érzelmet, mely feltör, amikor ismét látjátok világűrbeli családotokat. Megpillantásunkkal azonnal megtöltődtök a Szeretet érzésével, egy csodálatos energiával, mely be fogja burkolni egész lényeteket. Puszta jelenlétünk oly sokat fog tenni bármilyen félelem eloszlatásában, mely máskülönben esetleg velünk volt kapcsolatos, és ezen a fronton egyre kevésbé aggódunk. Eléggé tisztává tették, hogy világotokban egyre kevesebb ember lesz hajlamos arra, hogy féljen tőlünk, és legtöbbetek csakugyan elfogadja jelenlétünket. A csodán keresztül, mely az interneteteken létezik, nem csupán rólunk a megjelenő hiteles / pontos információ, hanem az üzenetek is, melyeket az emberiséggel osztunk meg, megjelennek. Most oly sok Fénymunkás teszi fel magát [segítségképpen] oda, hogy így mondjam, és hasznosítja az Isteni képességeket, melyekkel ti mind bírtok mélyen magatokban. Ahogy az ige felfokozott tisztasága olyan érzelmi csomagoktól való nagy megtisztuláshoz vezetett el, melyeket közületek sokan létidőkön keresztül cipeltetek, és most úgy találjátok, hogy lelki összességetek tisztább, következésképpen képesek vagytok befogadni jelenlétünket, és a kommunikációnk módjait elméteknek tolmácsolni meglehetősen könnyű. Tudjuk, ez végül megtörténik, és világos, hogy a lelkek közössége, akik megteszik ezt a szolgálatot, mind felénk, mind az emberiség felé, azt a tudásukat használják, hogy előidézzék jelenlétünket, és ezt megosztják más lelkekkel, akik viszont maguk fejlesztik ki ezeket a módszereket meglehetősen sikeresen, majd megosztják azt, amit tudnak, még több lélekkel. Ez lenne az, amit néhány izgatott ember „dominóelméletnek” [„dominó effektusnak”] hívna.

ÉN VAGYOK SanJAsKa a Fiastyúki Kilencek Tanácsából, és a Fiastyúki Felső Tanáccsal együtt szeretnénk, ha tudnátok, hogy közületek, minden egyes Fénymunkás hatalmas változást hoz. Oly sokkal többet tesztek a Fényért, mint amit jelenleg felismertek, drága lelkek, és bátorságotok és az alsóbbrendű energiák folyamatos átalakítása, mialatt ugyanakkor növekedtek a felemelkedettebb dimenziókba, a legkevesebb, hogy bámulatos. Történeteitek megkapóak, ahogy annak ellenére, hogy az egyik legsűrűbb és közel a legnehezebb bolygók egyikén testesültök meg, nemcsak szembeszálltok az alacsonyabb rezgésekkel, hanem lehorgonyoztátok Isteni Szereteteteket a létezés e síkjára, ahogy ez most átváltozik és átalakul az Új Édenbe. Drága lelkek, üdvözlet itthon, sikerült nektek!

Köszönöm a Fiastyúki Felső Tanácsnak és SanJAsKa-nak.

Csatornázta: © Wes Annac
http://aquariuschannelings.wordpress.com

Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/