2011. február 15., kedd

A Szeretet hatalma


A Szeretet hatalma
THE POWER OF LOVE
2010. november 29., vagy 11:11


Üdvözlet drágáim, ÉN VAGYOK Uriaté, Szívem Fényének Kedvesével, Iliatéval, itt ezen a napon, melyet megosztunk veletek, szeretetünkkel.

Ezen a napon itt vagyunk, hogy Ünnepeljük veletek a fordulópontot saját életetekben: azt, mely beleegyezésetekkel érkezett, miszerint itt vagytok azt az Emberi utat megtenni, mely valójában a tudat e síkján egy Lelki Jelenlét a Nagy Változás idején.

Úgy találhatjátok, hogy már elérkeztetek ennek megértéséhez számos alkalommal. Mi a helyzet, ha azt kellene mondanunk nektek, hogy a tudatosságotok minden szintjén nem volt teljes az e folyamat iránti elkötelezettség? A Szeretetből lehettek e szavakkal: legyen most az, hogy bennetek van a Szeretetnek e hatalma, mely kutatja, hogy minden szinten részese legyen folyamatotoknak, hogy megtegye ezt az utat veletek – igen, veletek.

Ó, ezt mondhatjátok nekünk, hogy itt van a közismert kelepce: bizonyára annyira a Szeretetben vagyunk, hogy teljesítsük szerepünket, hogy Felsőbb Énünk szorosabban utazhasson velünk, melyben sosem tűnik úgy, hogy túl sokáig találjuk magunkat ott.

Mi a helyzet, ha a folyamat fordított: Fényetek lélek része, a négy test rendszeretek negyedik folyamata most aktívan belebocsátkozott élményetekbe, és az engedélyetekre, hajlandóságotokra vár, hogy közelebb kerüljön hozzátok. Mindig figyelembe vett titeket, hogy bírja a választásotokat olyannyira, ahogy lehetséges ezt megtenni e bolygó rendszer átfogó tervének összefüggésén belül, az általatok beleegyezett, lejátszandó szerepekkel a körülöttetek lévőkkel, és így tovább… igen, mi a helyzet, ha az Isteni Fényként, akik vagytok, oly sokkal több hatalommal bírtatok, hogy megváltoztassátok, elmozdítsátok és harmonizáljátok Földetek síkját, mint amit valaha is lehetségesnek gondolhattatok esetleg? Ha képesek vagytok ezt megtenni a Földért, miért nem teszitek ezt meg saját ösvényetekért, hogy több legyen, mint amit szándékoztatok, hogy legyen Emberi és Lelki tudatosságotokban, szorosan igazodva?

Mi a helyzet, ha fel kellene ismernetek, hogy saját Létezésetekben létezik az összes hozzáférhetőség, melyet valaha is kívánhattatok, önmagatok azon részéhez, mely az Isteni Lényegetek; ráadásul, dolgoztok az aktív társ-teremtésben vele együtt, egy bizonyos értelemben megengedve gondolati folyamataitok számára szokásos Emberi tudatosságotokban, hogy kalauzolja növekedésetek és tapasztalásotok útját, hogy az legyen, aminek meghatároztátok, és továbbra is megállapítjátok. Mégis, egyidejűleg, felkészítenek oly erősen és gondosan, hogy megértsétek, és kényelmesen létezzetek egy olyan világgal, mely meglehetősen eltérően működik, mint ez, amiben épp most éltek, tudatosságotokban.

Most akkor: hogyan tegyük ezt a folyamatot az egyik képletes hála poharává inkább, mint ennek ellenkezőjévé… a tudatosságotokban, mely igazán nagyon kritikus pontja ennek az ügynek, a Nagyszerűbb Lény miatt, mely részetek. Hogyan kell kiigazítani gondolat megmintázásaitokat a hiány helyeiről, stb. oda, ahol szívesen megtapasztalhatnátok minden pillanat ajándékát, az Önvaló megbecsülésében valóban és elválaszthatatlanul összeszőve a Teremtő Szerelmének Fényrészecskéiként? A teljes kiegyensúlyozottságotok felzaklatása nélkül a folyamatban? Hiszen beállítottak titeket egy bizonyos tudatossági mintába, melyről úgy találjátok, hogy kényelmes benne lenni – a fogalom értelme szerint – mert a hiány, és a többi, melynek megtapasztalásában lehettek, nem elégséges gondolataitok visszahelyezéséhez egy eltérő elrendezésbe, melyben akár jobban megengeditek az utat ilyen elrendezésben, vagy leléptek róla, és elmozdítjátok valóságotokat a Létezés elfogadhatóbb módjába.

Ó! Már próbáltátok, és megpróbáltátok épp ezt megtenni! – mondjátok most nekünk … és lepillantunk rátok Szeretetünkkel, és kérünk titeket, lélegezzetek, és érezzétek érzelmeitek mindegyikét: ízleljétek őket, élvezzétek őket, és legyetek igen tudatában: nem felséges az érzelem ilyen élénkségében lenni? Így karoljátok át Emberi Fényeteket időről-időre, hogy meggátoljátok a változásokat, melyeknek meg kell történnie, hiszen a Szeretetnek kell belépni az összpontosításba veletek.

Mi a helyzet, ha azt kellene inkább mondanotok nekünk, nekünk, akik a részeitek vagyunk, és akik Utat mutatunk nektek nagyszerű Szeretetünkben irántatok: kérlek, mutassátok meg nekem az ösvényt, hogy megtegyem, melyben több Szeretet van számomra önmagam iránt ebben az időben; ez bír a hajlandóságommal, hogy megtegyem a megengedés útját a tudatosságomnak, hogy a lehető legközelebbi társulásban legyek veletek, Felsőbb Énemmel, nagyszerűbb Létezésemmel: és legyetek felkészülve ennek az útnak a megtételére!

Milyennek tűnne ezt megtenni? Ez a szelíd pihenés idejének nézne ki, a látszólagos semmittevésben eltöltve, mely eltérő gondolatokat vesz számításba, hogy felmerüljön tudatosságotokban… ráadásul, az Imádság és Meditáció összpontosított idői, és hogy ez az idő a televíziótól távol legyen. Ez lenne a helyénvaló ilyen korokban, hogy megtartsátok a szándékot, hogy Felsőbb Énetek, Nagyszerűbb Lényetek Szeretetét megérezzétek, továbbá, ezt is a Szeretetben tartsátok meg. Ez szintén olyannak tűnne, mint az, aki követi az üzeneteket, melyeket átadnak e korban: nem azért, hogy végre nem hajthatóként félretegyétek őket, hanem inkább legyetek nyitottak, hogy végrehajtsátok a változásokat, vagy meglépjétek azokat a lépéseket, melyek ott vannak nektek, hogy megtegyétek, a kapcsolatban lévőség ilyen idejétől, ahogy a legjobban tudjátok. Illetve egyszerűen tartsátok meg az elfogadást e lehetőség iránt, hogy előlépjen számotokra, bármi legyen az, anélkül, hogy azt lezárnátok.

Hiszen az, ami az ilyen időkben elérkezik számotokra, a feldolgozásotok legmélyebb szintjein bírt vágyakból ered, hogy megtapasztaljátok egy sajátlagos módon. Lehet, hogy szükséges a gyógyulás, hogy bírjátok ezeket a vágyakat, hogy azok legyetek, akik világra hozzátok a Hálát és Szeretetet, hogy esetleg Embertársaitok, családotok és barátaitok szolgálatára legyetek, vagy egyszerűen élményetek részét képező minden pillanat élvezetében legyetek.

A tisztelet, a Teremtő Szerelmének részecskéiként, melyek kétségtelenül vagytok, minden részetek gazdag, ahogy hajlandóak vagytok a gazdagságot választani. Lehet, hogy úgy tapasztaljátok magatokat, mint aki keresi a gazdagságot… engednétek ezt el most.

Amit kérünk tőletek az, hogy engedjétek meg magatokat az idő eltöltését pihenéssel, Nagyszerűbb Létezésetek karjában… önmagatok részével, mely a Szerelemből van, tisztán és egyszerűen. Nincs végzetes terve számotokra: ezek saját teremtésetekből valóak. Csupán veletek megosztandó Szeretetük van, mint ahogy nekünk is.

Elfogadás… megengedés… pihenés, lehet fületek a hallásra, szemetek a látásra, mely valóban rendelkezésetekre áll, olyan gyakran, amilyen gyakran lehetséges számotokra ezt megtenni. Néhány ember számára, ez lehet, hogy egy alkotó folyamat… séta a természetben… úszás az óceánban… amíg kényelmesen érzitek magatokat ott, és az elme képes lecsendesülni, és megnyílni az új gondolatok befogadására, ne legyetek túlságosan elfoglaltak a kézénél lévő feladattal.

Ahol túlságosan elfoglaltak vagytok az ilyen idő megengedésére, ismerjétek fel, hogy ez egy általatok meghozott választás abban, ahogyan élitek életeteket: hiszen bármilyen cselekvés, a ti választásotoké, teret kell teremteni ennek az út során … kezdjétek egy kis mennyiségű idővel, mely elérhető számotokra gyakrabban, és könnyebben végrehajtható.

Használjátok a bennetek lévő hatalom teljes adományait, már rákapcsolódtatok, elérhető, jó elindulni… saját minőségetek, hogy figyeljetek – nem a gondolataitok véget nem érő vasúti vágányaira – hanem arra, ami belép, amikor biztosítjátok a teret számára, hogy ott legyen, rendszeresen. Rendszeresen, azt jelenti, hogy naponta, bárhol lehetséges… még egy rövid időre is.

Ebben, visszahúzódtok a mátrix világtól, és társ teremtetek saját Isteni Lényetekkel, azon résszel, mely a Szeretetből van: egy Szeretettel [Szer_elemmel], mely olyan erős, hogy nem tehető félre előletek, csupán szüneteltethető, míg készen nem álltok, hogy meghalljátok … és mindazonáltal körülöttetek működik, olyan jól, ahogy esetleg tud, hogy biztosítsa, hogy ott legyetek, ahol lennetek kell, készen Szerelmetek Hatalmára, hogy elmozdítson titeket az összpontosításba, melyet a Változás teljességében vesztek fel … hadd kezdődjön el már, közeledjen hozzátok most.

A Szeretetnek van egy hatalma, mely általatok nem felfogható: nem logikus, vagy lineáris; egyszerűen van. Rokon a részecske és a hullám párhuzamával … ahogy rápillantotok, a részecske formát ölt magára számotokra, hogy megtapasztaljátok létezését; amikor nem, saját természetes elrendezése [formációja] mellett tart ki, mely ismeretet hordoz, a rezgésszámokat, melyet szintén megtapasztalhattok – nem akkor, amikor szándékozzátok ezt az elemet, hanem azokban az időkben, amikor nem.

Válasszatok a számtalan lehetőségből és eshetőségből, hogy megalkossátok a nyugalom és elfogadás formáját, ha óhajtjátok: kérünk titeket, hogy egyszerűen biztosítsátok az időt és teret magatoknak, hogy a Szeretetben [Szerelemben] legyetek… mely tétlenségnek látszik, amely valójában a legmélyebben szántó cselekedet, melyet megvalósíthattok magatokért most. A harmadik dimenziós mátrixból való visszalépés révén az ilyen korban, megengeditek ösvényeteknek, hogy multi-dimenzióssá váljon: összpontosítva arra, hogy bírjátok Szerelmetek hatalmát, társ-teremtve veletek… hogy levegyétek lábatokat a lassító pedálról, és elmozduljatok egy élvezetesebb szintre, melyet megtapasztalhattok az energia ilyetén elrendezésében [formációjában].

Legyen a gyötrődés a múlt dolga; legyetek tekintettel az odafigyelésre, hogy elfoglalja helyét bennetek, és Utat mutasson nektek ösvényeteken; meg fogjátok ismerni az utatokon mozgásba hozott [aktivált] Szerelem Hatalmát.

ÉN VAGYOK Uriaté az Elven Fényből: Iliatéval távozunk; kérünk titeket, hogy mindig fogadjátok be a Szeretet / Szerelem Áldását, melyek már vagytok, ahogy megtartunk titeket a Teremtő Szerelmének Arany Fény részecskéiben…

És ez így van.

~~~~~~~~~~~~~~
Takeli
~~~~~~~~~~~~~~

© Takeli MMagdalen
Közvetítő, médium
Szignál sejt gyógyító
http://takeli.com
Magyar nyelvű fordítás forrása: http://fenytevo.blogspot.com/


Egyéni [angol nyelven történő] konzultációval kapcsolatos további részletek a http://takeli.com oldalon találhatók.
Ph 0417 941 905 (Australia)
Ph +61 417 941 905 (International)
Skype: takeli7
Facebook Takeli MMagdalen


A cikk szabadon továbbítható, azonban ha bárki továbbítja, vagy felteszi internetes oldalára, kérem, jelölje meg a szerzőt, elérhetőségeit és a magyar nyelvű fordítás forrását is.

Nincsenek megjegyzések: